Egy kicsit elmaradtam a beszámolóval, de nem is akartam elsietni. Ki akartuk élvezni Adrival a sziget minden szépségét.
A kvalifikáció és a verseny közötti 10 hét meglepően gyorsan eltelt, már nagyon vártam azért, hogy vége legyen, mert ilyen hosszú szezonom eddig még nem volt a 4 éves triatlonos pályafutásom alatt. Jobban belegondolva, csak 4 év, nem hittem volna, hogy ennyi idő alatt ide el lehet jutni. Igaz, volt egy kis sport multam, de az evezés és a 2011-es bringa kezdés között azért eltelt pár év, ami nem volt olyan aktív. 2014-ben újra meg kellett szinte tanulni úszni, el kellett kezdeni futni, amit sosem csináltam igazaból komolyan, addig még nem is futottam egész életemben nagyon 10km fölött. És most elmondhatom, hogy a Hawaii Ironman világbajnokságon „Finisher” vagyok, méghozzá egy nem is rossz idővel. Lehet mondani, hogy ez simán ment. Most érzek is egy kis ürességet, hogy merre tovább, még ki kell találni. Egy biztos, hogy a szigetre még visszatérünk, néhány év múlva megint meg fogom próbálni a kijutást.
Magáról a versenyről. Most ez kicsit nagyképűen hangzik, de ez volt életem legkönnyebb versenye. Tényleg ez volt a pont az „i”-n. Pedig érkezésünkkor nem hogy a 10 órás tervről, de még a 11-ről is letettem. Az első bringaedzésen konkrétan 30 perc után megsültem. A futáson ugyanez, el sem tudtam képzelni, hogy lehet ott versenyezni. Egészen a verseny reggeléig szó szerint féltem a versenytől. Sőt, nem csak féltem, hanem rettegtem. Szerencsére a verseny reggelén összefutott a magyar csapat a gyönyörű #575Factory egyenmezben, innen is köszönöm az 575-nek! A beszélgetés közben már elmúlt a félelem, csak egy egészséges izgalom maradt.
Az úszásnál már a rajt előtt is szinte verekedés volt a pozíciókért, ilyen az amikor a világ legjobb 1700 korcsoportos versenyzője küzd a helyekért. Mert itt már tényleg a legtöbben felkészültek és erősek. Én viszont valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva mégis élveztem az uszást, pedig háromszor is meg kellett igazítani a szemüveget. Éreztem is, hogy egész jól haladok, a sok úszás a Weissensee-ben megtette a hatását. Meg persze segített az új #575Factory „swim skin” (nem tudom, hogy van e magyar megfelelője, pedig nem szeretek idegen szavakat használni, de az úszódressz, az nem az igazi rá) is. Most úsztam először ilyenben, de mostantól része lesz a felszerelésnek, érzésre legalább másfél – két percet jelentett. Sajnos a verseny mez a hónaljamról teljesen leszedte a bőrt a fordítóig, onnan már kevésbé volt őszinte a mosolyom. De a szépségért meg kell szenvedni! � Ez volt 01:01:54.
A 4 perces depóidő teljesen rendben volt, elég rossz helyen volt a bringa, sokat kellett futni vele.
A bringa viszont már nem volt annyira rendben. Erőnlétileg igen, de a bolyozás zavart. Tallinnban a kvalifikáció miatt elfogadtam, hogy menni kell a tömeggel és néha közelebb menni, mint a megengedett, hogy ne kelljen annyiszor visszaengedni, de itt ezt nem akartam. Igaz, hogy ezzel perceket veszítettem úgy 100km-ig, de az első VB-en csak saját erőből akartam célba érni. A széllel hatalmas szerencsénk volt, mert Hawi után sem fordult meg, így lehetett hazáig vitorlázni. Ott mar a mezőny is szetszóródott, nem kellett annyit gurulni és kigyorsítani. Az aránylag meleg ellenére is az eddigi legalacsonyabb versenypulzusomon mentem végig, egyszerűen nem akartam kockáztatni, ezt a versenyt élvezni kellett, főleg, hogy láttam a részidőkből, hogy bőven 5 órán belül leszek. Végül 04:54:40-nél szálltam le a bringáról. Mit szálltam, szinte ugrottam, mert itt is elveszik tőlünk, mint a profiktól. Kerestem is Adrit, hátha neki adhatom oda, mert ő is mint segítő dolgozott a depóban. Nagyon kemény munka volt neki, nekik. Innen is köszönöm minden versenyző nevében, mert az 5000, nem elírás, ötezer segítő nélkül mi sem lennénk sehol. A 6 órás versenyóra állástól annyira megnyugodtam, hogy még egy átöltözésre is maradt idő, sajnos annyira kidörzsölt a mez, hogy nem is tudtam volna benne futni. A majd 10 perc T2 mindent elárul. Nem kellett kapkodni, tudtam, hogy a 10 órához még rengeteg idő van, könnyedén menni fog, csak egy 3:50-es maraton kell, aminek még fél lábbal is mennie kell.
Ennek megfelelően választottam meg a kezdősebességet, ami még pont a futómozgás határát súrolja. Eddigre már rendesen felmelegedett a levegő és az aszfalt, illetve a láva is verte vissza a meleget, de a mérföldenkénti frissítés mellett nem okozott gondot. A depóban sétalva gyors szivacsfelvétel és ivás, onnan megfutás. Az energy lab-ben meg kellett állni egy gyors könnyítésre és egészen a szakasz végéig a 3:50-hez tervezett tempót tartottam, csak onnan kezdtem el gyorsítani. Jól jellemzi a versenyt, hogy még úgyis negativ split-et futottam, hogy a félmaraton után volt a szünet. Hihetetlen, hogy a segítők hogy bírtak a tűző napon órákon át, pedig még kisgyerekek is voltan szép számmal. Akkora esemény ez a verseny a szigetnek, hogy az iskolákban az egész héten szünet van és komplett osztályok vannak egy-egy frissítőpontnál segíteni, csak annyit mondhatok: Mahalo �. A ruhacsere egyben okozott gondot, nem tudtam jeget tenni alá, mert a polóból kiesett, meg a szivacsokkal is kicsit jatszani kellett mindig, de végülis nem szamított, ez is csak egy megoldani valo dolog volt. Meglepően nyugodtan is vettem tudomásul, valószínű azért is, mert minden terv szerint ment.
Jól jellemzi a versenyt, hogy annyira alacsony volt az intenzitás hogy az ISO mellett összesen 1 db gélt és 1 db szeletet ettem az egész versenyen, és mégsem éheztem el. Lehet, hogy kicsit luxus volt így menni, de egyáltalán nem bánom. A pulzus is jóval alacsonyabb volt, mint Tallinban, pedig vagy jó 10 fokkal volt itt melegebb, ahelyett, hogy vagy 5-tel magasabb lett volna, mint ott, ami a kivitelezhető számomra elvileg a számítások és mérések alapján. A befutó előtt az utolsó pár kilóméteren lett a 3:50:00-ből a 03:41:54-es futóidő és 09:52:27-es összidő, még a 4:20 alatti tempó is szenvedés nélkül ment, nem volt más hátra, mint kiélvezni a befutót az Ironman és talán a triathlon szentélyében, és csak figyelni a mondatra, hogy Norbert K@kszisz, You Are an IRONMAN!. Na igen, a magyar nevek nem egyszerűek, de tuti nekem szólt �
