Egy amatőr triatlonos élete

Egy amatőr triatlonos élete

Felszerelés - kerék teszt

2017. október 22. - Norbert Kocsis

Egy nagyon érdekes kísérletre volt lehetőségem Berlinben. Józsi (futonaplo.blogspot.de) barátom felajánlott egy teszt lehetőséget, így össze tudtuk hasonlítani, hogy egy karbon kerékszett mennyit számíthat. Én vittem ehhez a saját kerekeimet, a bringát, valamint a Stages teljesítménymerőt. Ő pedig hozta a Zipp 808 első, a Zipp hátsó tele kerekét, meg egy Zipp 1080-as szintén hátsó kereket. Ez utóbbit végül nem használtuk, mert a fék állításához szükséges szerszám otthon maradt, és a betétek hozzáértek a felnihez.

A cél az volt, hogy valós körülmények között is kiderüljön, hogy mennyi "free speed"-et lehet venni. A tesztet a Tempelhofer Felden, egy volt reptéren végeztük. És mint mindig, most sem maradtunk szárazon, ez eső, mint állandó barát, ismét elkapott minket, a végére viszont még a nap is kisütött :) .

A kör, amin teszteltünk körülbelül 4,1km hosszú, és még vonalak is segítik, hogy ugyanazon az íven menjek. A szint elhanyagolható, a szél is csak enyhén erősödött szerencsére. A cél az volt, hogy konstans 200W-ot adjak le átlagosan és mindkét kombinációval 2 kört mentem. Ez a 3W/kg megfelel körülbelül egy átlag amatőr teljesítmények a teljes távon. A kivitelezés meglepően jól sikerült. 

Az első két kör a saját felszerelésemmel és kerekeimmel ment, ezek pedig: Fulcrum Racing Quattro LG kerekek, Continental GP4000s II 23mm-es gumik és Michelin latex belsők, 8 bar nyomás. Átlag 200 (NP201) és 201 (NP 202) watt a köridő pedig, 7:06 illetve 7:02.

2017-10-22_09_35_00.jpg

Józsi kerekeivel, melyek mint már említettem Zipp 808 + Zipp tele kerék kombinációból álltak és Schwalbe  23mm-es szingókkal voltak szerelve 12 bar nyomás mellett, az eredmény enyhén jobb volt: átlag 201 (NP 201) és átlag 200 (NP 200) watt mellett a köridő 7:05 és 6:59 volt. Ehhez hozzá kell tenni, hogy az első körben egy kanyarban át kellett fogni a kormányra aero pozícióból, mert a szél plusz vizes út kombináció miatt kicsit lesodródtam az ívről, emiatt is lehetett az első kör a magasabb leadott teljesítmény ellenére lassabb. 

2017-10-22_09_38_39.jpg

Az eredmények alapján azt lehet mondani, hogy körülbelül 1 másodperccel gyorsabb volt a karbon magas peremes + tele kerék kombináció kilométerenként,mint a 35mm magas alumínium szett. Természetesen egy teszt sosem tökéletes, mert változnak a külső körülmények is enyhén, de azért azt ki merem mondani, hogy egy csúcs kategóriás kerékkel olyan 3 percet lehet nyerni egy teljes távon, igaz ennek megvan az ára. Nem csak anyagilag, ugyanis az irányíthatósága is csökken a kerékpárnak. Rosszabb a fékhatás, a magas nyomás miatt kisebb a tapadás és nő az oldalszél érzékenység is. Ezek természetesen mind áthidalható problémák, de érdemes ezekkel is számolni a vásárlás előtt. És ne felejtsük el a hangot, az a hang..., huh, hihetetlen jó hallgatni :) Még egy utolsó szubjetkív vélemény, vagy inkább érzés, hiába volt a teljesítmény azonos, a tele kerékkel mintha könnyebb lett volna ugyan azt a Watt-ot tartani. Nem tudom, hogy ez a pszihológia hatás, vagy a kerék lendülete, ami átsegít a holtpontokon, minden esetre volt egy ilyen érzésem menet közben.

Videó a tesztről

Hogy ha a Zipp szintén peremes lenne és azonos lenne a gumi is, mennyit változna az eredmény? Jó kérdés, remélem egyszer arra is lesz lehetőségünk, hogy teszteljük, mert érdekes lenne.

A mérések logja (3. és 4. kört kell nézni), Fulcrum:

Strava

Trainingpeaks

Zipp (2. és 3. kört):

Strava

Trainingpeaks

A bejegyzés trackback címe:

https://triatlonparos.blog.hu/api/trackback/id/tr6913049764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mtomi · http://utolsoejjel.blog.hu 2017.10.22. 18:33:34

Innen is látszik, hogy nem egy amatőr IM tempójához van szükség aero cuccokra. 3 perc egy amatőr IM idejéhez képest vs ráköltött pénz... Hagyjuk is, inkább tanulnának meg jobban úszni :)

Norbert Kocsis 2017.10.22. 18:52:27

@mtomi: szerintem is csak akkor van értelme, ha ezen múlik egy mondjuk hawaii kvalifikáció, vagy komoly versenyen dobogós helyezes. Persz jó érzés, már csak a hang miatt is. Csak a csodát nem szabad várni, az edzést nem pótolja.
süti beállítások módosítása