Röviden a válasz, ha valaki egészséges, akkor igen, de...
Miért akar mindenki "Ironman-t" vagy nevezzük inkább hosszútávú triatlon csinálni? Sajnos manapság mintha ez egy elvárás lenne, hogy minél hosszabb, minél extrémebb terhelésnek tegyük ki magunkat, utána meg mint valami "hős" félholtan dicsekedjünk a közösségi médiában, hogy megcsináltuk. Most pár embert magamra fogok haragítani, de én nem tekintem "ironman-nek" azokat az embereket, akik éppen a limitidőn belül érnek be. Nem lehet persze meghúzni egy vonalat, hogy honnan van értéke, sport értéke egy teljesítésnek, mert például egy 70 évesnek már a 16 óra is jó eredmény, de egy egészséges 30-40 éves férfinek már a 13 óra is azt jelenti egy átlagos nehézségű pályán szerintem, hogy felkészületlenül állt oda a rajtvonalhoz. Ha jobban belegondolunk, ez a 13 óra is nagyon - nagyon lassú! Ez kb másfél óra úszás, 6:30 bringa és 5 óra futás, ha az átlagos időket nézzük. Ez 28km/h bringán és 8.5km/h futáson, szinte már nem is futás, inkább egy gyors séta. Csak hogy legyen mihez hasonlítani, a 60 éves korosztályban idén 9:46 kellett a győzelemhez Hawaiin! Ez persze a másik véglet, egy "űridő", de hölgyek és urak, legyünk magunkhoz őszinték, és ne álljunk oda egy versenyre nem megfelelő felkészüléssel, pláne nem betegen!
Vannak ám rövidebb távok is, ami semmivel sem könnyebb, vagy kisebb teljesítmény, mint egy hosszútáv. Nézük csak meg, hányan tudnak 2 orán belül olimpiai távon menni, és hányan 10 órán belül teljes távon. Az első idő elképesztően jó idő, míg a második tök átlagos, nemzetközi versenyen az első 300-ra sem elég minden esetben, mégis sokkal nagyobb a megbecsülése. Ennek nem kellene így lennie. Ne akarjunk felkészületlenül odaállni, inkább menjünk rövidebb távokon. Az izületeknek hatalmas terhelés egy ilyen hosszú verseny, ha az izmok nincsenek felkészülve, míg egy rövidebb távom akár átlag heti 5-6 óra edzéssel is el lehet érni egy értékelhető eredményt mindenféle túlterhelés és sérülés veszélye nélkül.
Nézzük csak meg, hány poszt születik különböző sérülések miatt. Derék, térd, váll, boka, fáradásos törés, izom és izületi fájdalmak. Ez mind elkerülhető lenne, ha a sportolók betartanák a fokozatosságot, és ha mindenkép a nulláról az ironman a cél, akkor adnának maguknak legalább 4-5 évet. Legalább egy év mire a nulláról el lehet érni egy olyan súlyt és izületi állóképességet, ahonnan már valóban el lehet kezdeni a komoly munkát. Innen lehet felkészülni a rövidebb távokra először. Már itt is heti minimum 4 óra minőségi edzésről beszélünk. Míg, ha valaki értékelhető ironmant akar csinálni, minimum heti átlag 8-10 órára van szükség. Ez a mennyiség rövidebb távokon viszont már egész komoly eredményekre is elég.
Ez az a pont, ahol át kellene értékelni magunkban, hogy mit is szeretnénk. Egy jót versenyezni, vagy csak a bakancslistán kipipálni egy pontot. A szememben az első a Soportoló, a második meg egy résztvevő. Bevallom szomorú vagyok, hogy a sportolók vannak kevesebben és rengetegen csak dicsekedni akarnak, hogy be tudták fejezni a versenyt. Olyan jó lenne, ha egy sprint távon induló is ugyanúgy meg lenne becsülve, hogy akinek nincs annyi ideje edzeni, az is tudjon versenyezni és legyen ott is több minőségi versenyző.
A hosszútáv csak egy misztikum, semmi több, semmivel sem nehezebb, mint egy rövidebb táv, ha a jó eredmény is fontos, sőt! Ezt persze mindenkinek magának kell eldöntenie. Én egészen biztos, amíg nem lesz időm annyit edzeni mint most, akkor a rövidebb távokon fogok inkább indulni, hogy ott viszont versenyezzek, ne csak célba érjek.
