Egy kicsit elmaradtam a beszámolóval, de nem is akartam elsietni. Ki akartuk élvezni Adrival a sziget minden szépségét.

A kvalifikáció és a verseny közötti 10 hét meglepően gyorsan eltelt, már nagyon vártam azért, hogy vége legyen, mert ilyen hosszú szezonom eddig még nem volt a 4 éves triatlonos pályafutásom alatt. Jobban belegondolva, csak 4 év, nem hittem volna, hogy ennyi idő alatt ide el lehet jutni. Igaz, volt egy kis sport multam, de az evezés és a 2011-es bringa kezdés között azért eltelt pár év, ami nem volt olyan aktív. 2014-ben újra meg kellett szinte tanulni úszni, el kellett kezdeni futni, amit sosem csináltam igazaból komolyan, addig még nem is futottam egész életemben nagyon 10km fölött. És most elmondhatom, hogy a Hawaii Ironman világbajnokságon „Finisher” vagyok, méghozzá egy nem is rossz idővel. Lehet mondani, hogy ez simán ment. Most érzek is egy kis ürességet, hogy merre tovább, még ki kell találni. Egy biztos, hogy a szigetre még visszatérünk, néhány év múlva megint meg fogom próbálni a kijutást.

Magáról a versenyről. Most ez kicsit nagyképűen hangzik, de ez volt életem legkönnyebb versenye. Tényleg ez volt a pont az „i”-n. Pedig érkezésünkkor nem hogy a 10 órás tervről, de még a 11-ről is letettem. Az első bringaedzésen konkrétan 30 perc után megsültem. A futáson ugyanez, el sem tudtam képzelni, hogy lehet ott versenyezni. Egészen a verseny reggeléig szó szerint féltem a versenytől. Sőt, nem csak féltem, hanem rettegtem. Szerencsére a verseny reggelén összefutott a magyar csapat a gyönyörű #575Factory egyenmezben, innen is köszönöm az 575-nek! A beszélgetés közben már elmúlt a félelem, csak egy egészséges izgalom maradt. 
Az úszásnál már a rajt előtt is szinte verekedés volt a pozíciókért, ilyen az amikor a világ legjobb 1700 korcsoportos versenyzője küzd a helyekért. Mert itt már tényleg a legtöbben felkészültek és erősek. Én viszont valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva mégis élveztem az uszást, pedig háromszor is meg kellett igazítani a szemüveget. Éreztem is, hogy egész jól haladok, a sok úszás a Weissensee-ben megtette a hatását. Meg persze segített az új #575Factory „swim skin” (nem tudom, hogy van e magyar megfelelője, pedig nem szeretek idegen szavakat használni, de az úszódressz, az nem az igazi rá) is. Most úsztam először ilyenben, de mostantól része lesz a felszerelésnek, érzésre legalább másfél – két percet jelentett. Sajnos a verseny mez a hónaljamról teljesen leszedte a bőrt a fordítóig, onnan már kevésbé volt őszinte a mosolyom. De a szépségért meg kell szenvedni! � Ez volt 01:01:54.

A 4 perces depóidő teljesen rendben volt, elég rossz helyen volt a bringa, sokat kellett futni vele.

A bringa viszont már nem volt annyira rendben. Erőnlétileg igen, de a bolyozás zavart. Tallinnban a kvalifikáció miatt elfogadtam, hogy menni kell a tömeggel és néha közelebb menni, mint a megengedett, hogy ne kelljen annyiszor visszaengedni, de itt ezt nem akartam. Igaz, hogy ezzel perceket veszítettem úgy 100km-ig, de az első VB-en csak saját erőből akartam célba érni. A széllel hatalmas szerencsénk volt, mert Hawi után sem fordult meg, így lehetett hazáig vitorlázni. Ott mar a mezőny is szetszóródott, nem kellett annyit gurulni és kigyorsítani. Az aránylag meleg ellenére is az eddigi legalacsonyabb versenypulzusomon mentem végig, egyszerűen nem akartam kockáztatni, ezt a versenyt élvezni kellett, főleg, hogy láttam a részidőkből, hogy bőven 5 órán belül leszek. Végül 04:54:40-nél szálltam le a bringáról. Mit szálltam, szinte ugrottam, mert itt is elveszik tőlünk, mint a profiktól. Kerestem is Adrit, hátha neki adhatom oda, mert ő is mint segítő dolgozott a depóban. Nagyon kemény munka volt neki, nekik. Innen is köszönöm minden versenyző nevében, mert az 5000, nem elírás, ötezer segítő nélkül mi sem lennénk sehol. A 6 órás versenyóra állástól annyira megnyugodtam, hogy még egy átöltözésre is maradt idő, sajnos annyira kidörzsölt a mez, hogy nem is tudtam volna benne futni. A majd 10 perc T2 mindent elárul. Nem kellett kapkodni, tudtam, hogy a 10 órához még rengeteg idő van, könnyedén menni fog, csak egy 3:50-es maraton kell, aminek még fél lábbal is mennie kell.

Ennek megfelelően választottam meg a kezdősebességet, ami még pont a futómozgás határát súrolja. Eddigre már rendesen felmelegedett a levegő és az aszfalt, illetve a láva is verte vissza a meleget, de a mérföldenkénti frissítés mellett nem okozott gondot. A depóban sétalva gyors szivacsfelvétel és ivás, onnan megfutás. Az energy lab-ben meg kellett állni egy gyors könnyítésre és egészen a szakasz végéig a 3:50-hez tervezett tempót tartottam, csak onnan kezdtem el gyorsítani. Jól jellemzi a versenyt, hogy még úgyis negativ split-et futottam, hogy a félmaraton után volt a szünet. Hihetetlen, hogy a segítők hogy bírtak a tűző napon órákon át, pedig még kisgyerekek is voltan szép számmal. Akkora esemény ez a verseny a szigetnek, hogy az iskolákban az egész héten szünet van és komplett osztályok vannak egy-egy frissítőpontnál segíteni, csak annyit mondhatok: Mahalo �. A ruhacsere egyben okozott gondot, nem tudtam jeget tenni alá, mert a polóból kiesett, meg a szivacsokkal is kicsit jatszani kellett mindig, de végülis nem szamított, ez is csak egy megoldani valo dolog volt. Meglepően nyugodtan is vettem tudomásul, valószínű azért is, mert minden terv szerint ment.

Jól jellemzi a versenyt, hogy annyira alacsony volt az intenzitás hogy az ISO mellett összesen 1 db gélt és 1 db szeletet ettem az egész versenyen, és mégsem éheztem el. Lehet, hogy kicsit luxus volt így menni, de egyáltalán nem bánom. A pulzus is jóval alacsonyabb volt, mint Tallinban, pedig vagy jó 10 fokkal volt itt melegebb, ahelyett, hogy vagy 5-tel magasabb lett volna, mint ott, ami a kivitelezhető számomra elvileg a számítások és mérések alapján. A befutó előtt az utolsó pár kilóméteren lett a 3:50:00-ből a 03:41:54-es futóidő és 09:52:27-es összidő, még a 4:20 alatti tempó is szenvedés nélkül ment, nem volt más hátra, mint kiélvezni a befutót az Ironman és talán a triathlon szentélyében, és csak figyelni a mondatra, hogy Norbert K@kszisz, You Are an IRONMAN!. Na igen, a magyar nevek nem egyszerűek, de tuti nekem szólt �

Egy kicsit érzelmes írás következik a motívációról, edzésekről, egymás megfigyeléséről a különböző platformokon. Akik ismernek, valószínűleg tőlem várnák ezt a legkevésbé, de valahogy ez most kikivánkozik belőlem. Nem lesz sem eleje, sem vége, nem ad válaszokat, csak kérdéseket tesz fel. Mégis úgy gondolom, hogy érdemes elgondolkozni rajta.

Mert mi is a motiváció, nehéz meghatározni, ki, miért sportol, vagy csinál valamit valaki. Valaki külsőleg motivált, valaki belülről. Valakinek kicsi, apró céljai vannak, valaki egy vegső nagy cél felé igyekszik. Valaki kimutatja stresszt, amit ez okoz, valaki magában tarjta. Lehetne folytatni a végtelenségig.

Nekem egy nagy álmom van, amit a hozzám közel álló emberek tudnak, de valójában a motivációm belső, magamnak akarok megfelelni. De mégis, ott van mindig rengeteg külső tényező, ami befolyasolja a döntéseket. Manapság már rengeteg amatőr, de akár profi is fent van a Stravan, amit szerintem már egy sportolónak sem kell bemutatni. Egy nagyon jó platform, de valahogy mégis veszélyesnek érzem. Az, hogy latszik, mikor mit csinál valaki, már szinte orvosi adatok is elérhetőek (pl pulzus, ehhez kapcsolódó teljesítmény), az egy dolog, nem érdekel.

Viszont egyre inkább egy külső motívátorrá is válik sokaknak. Mert hát mi történik sokszor? Megnézzük a másik edzését, és látjuk, hogy többet edzett nálunk. Hűha, mindjár összedől a világ. X edzett egyet reggel és este is, akkor nekem gyorsan a dupláját kell csinálni. Ez valamilyen szinten pont a sport örömét veszi el, és akár egy jól felépített tervet is tönkre tehet. Persze egy jó motívátor is, amikor nincs kedve az embernek kimenni a hidegbe, vagy 190-es pulzuson, hörgő tüdővel megcsinalni, vagy akar elkezdeni egy intervallt. Jó figyelni a profikat, miket csinálnak, de azt mi, földi halandók úgysem bírjuk. Van értelme akkor nézni? Megnezzük barátok edzéseit, de úgyis lesz valaki, aki többet csinal, vagy jobb, vagy tehetségesebb. Minek akkor hasonlítgatni magunkat, KOM-ot gyűjteni? Persze jót tesz az egónak, de akkoris, van értelme? Vajon nem pont a sport örömének egy részét veszi el? Nem csak egy újabb teljesen felesleges stressz faktor?

Egyáltalán miért is osztjuk meg azt, amit csinálunk különböző helyeken? Valójábán hány embert érdekelhet? Valószínűleg nem sokat. Kicsit kezd olyanná válni a sport, mint régen mondjuk egy autó, még korábban, egy ló, azelött egy szép takaros barlang � . Egyszerűen presztizs. Nekem van a szebb, nagyobb, én vagyok a gyorsabb, ügyesebb, én edzek többet... Biztos hogy ennek kellene lenni a célnak? Mindig kommentálni, hogy most valójában ez laza, holott nem az. Ó alig edzem, pedig valójában majd belehalok?

Nem tudom hova tart ez az egész, egyre nagyobb a piaca a sportnak és ez szerintem az élvezet rovására megy. Már minden második ember edző 6 hónapos képzéssel, és elhitetik a sportolókkal, hogy mindenre képesek. Pedig nem, nem képes mindenki jó eredményre! Ez nem is baj, ez így jó, a lényeg, hogy magukhoz képest a lehető legjobbat hozzák ki magukból az emberek. De nem, inkább győz az egó, és addig hajtjuk magunkat, vagy hajt egy „külső kényszer” amíg nem jön egy komoly sérülés, betegség, túledzés, vagy csak egy motiváció hiány. Biztos ezt akarjuk? Nem tudom, én biztos nem. Én élvezni akarom a friss levegőt, együtt lenni Adrival. De, de mégis ott van egy kényszer, hogy csinálni kell, mert kell az eredmény. Pedig nem is kell, de ha látjuk, hogy más is csinálja, akkor mi miért ne???

Vissza is jutottunk ugyanoda. Akkor mi is a motiváció, vajon hány emberben fordul meg ugyan ez? Vajon mennyi serülés, betegség, a sport örökös abbahagyása, vagy akár megutálása lenne elkerülhető, ha ezt mindenki átgondolná? Persze mennyivel kevesebben sportolnánák, és lennének emiatt egeszségesek, egészségesebbek, ha nem lenne külső motiváció? Posztoljunk, mutassuk meg az edzéseinket, vagy jobb csak magunknak megtartani? Nem tudom. Lehet csak én gondolom túl, de az is lehet, hogy csak én merem ezt kimondani �

Itt vége is a mai lekizésnek, az oldal elbírja.

A cipőimre nagyon kényes vagyok, ha valamelyik nem tökéletes, akkor azonnal cserére kerül, vagy legfeljebb utcán használom tovább. Futócipőnél szerencsere van pár márka és típus, ami nekem bevállt. Edzéseken a Saucony Kinvara és Ride, versenyekre meg az Adidas Adizero Boston valamint az Asics Hyper tri révidebb távokon. 

Most viszont a kerékpáros cipőkről és azok beállításáról írnék röviden. Cipőt beállítani, mi ez a hülyeség? Kérdezhetik sokan. Pedig a nyereg mellett az egyik legnagyobb komfort növelő. Erre vannak profi megoldások, például a bike fitting, body geometry, stb fantázianevekkel. Ez egy nagyon jó befektetés lehet, de én szeretek kísérletezni, így marad az otthoni próbálgatás, ami még csak nem is feltétlenül gazdaságosabb. 

Ami nekem a problémám szokott lenni, az a külső talpélen a nyomás, valamint valószínűleg ezzel összefüggésben a térd belső oldalán, vagy a boka belső felén egy húzódó érzés. Eddig egyetlen egy cipőm volt, ahol ez egyáltalán nem volt jelen, mégpedig egy Specialized MTB cipő.

Mi lehetett a különbség? Egy elsőre kis jelentéktelen apróság, a Speci cipők másfél fokkal dőlnek kifelé. Innen jött az ötlet, hogy jó lenne ezt más cipőkkel is megpróbálni, amihez szintén a Specialized (nem reklám, nem fizetnek érte, de szívesen tesztelem más termékeiket is :) ) hozott megoldást.

Két lehetőség van, az egyik egy betét a cipő és a patent közé: 

A másik pedig egy betét a cipőbe:

Nekem az első megoldás szimpatikusabb, mert ott az eredeti belső kialakítása a cipőnek megmarad, de az csak országuti cipőknél járható út. A talpbetétnél fontos megjegyezni, hogy 2 változat van. A sárga befelé dönti a cipőt, a narancs pedig kifelé (nekem ez kellett). A patent alá való megfordítható, ott nem kell erre figyelni. 

Nekem ezek a megoldások varázsütésre minden diszkomfortot eltüntettek. Ha valaki másnak is vannak hasonló tünetei, egy próbát megér!

Mint két hete írtam, Adri is elkezdett teljesítmeny alapon edzeni. Ennyi idő nagyon rövid, de máris látszanak az első kis lépések, és úgy néz ki, hogy hamarosan új teszt fog kelleni! 

Korábban már írtam, hogy mi fordított periodizáció szerint készülünk. A szokásostól eltérően ebben az időszakban végezzük a gyorsító, VO2max stb edzéseket, míg a valódi hosszú alapozó edzések csak később, március- április magasságában kezdődnek. Ennek is megvan a veszélye, de a tavalyi eredmények alátámasztják, hogy működik, ha megfelelő alapokkal kezdünk neki.

Lent pedig egy mesterien végrehajtott 3x8perc 90%-on 2 perc pihenővel.

valamint egy 5x3perc 110%-on 3 perc pihenővel 50%-on, utána meg 10 perc 90%-on. Jó kis VO2max edzés, de másnap még mindig terhelhető marad a szenvedő alany :)

Egy kis előszó. Nem bírtam magammal, beszereztem még egy teljesítménymérőt. A hivatalos indoklás szerint, hogy megnézzem, hogy a két lábam egyenletesen terhelem e, meg Adri is kipróbálhassa a Watt alapú edzést. Nem hivatalosan pedig azért, hogy tavasztól, a komoly felkészülés kezdetén mindkét bringámon legyen egy.

Ahhoz, hogy watt alapon lehessen edzeni, először meg kell határozni a teljesítmeny zónákat. Már korábban írtam, hogy nem hiszek igazán a labor mérésekben, inkább az egyénileg is elvégezhető teszteket szeretem. Ennek a legfőbb oka, hogy sok helyen túlságosan magas teljesítményszinten és túl nagy lépcsőkkel tesztelnek és nem szeretném, hogy ezt rajtunk kísérletezzék ki. Főleg hölgyeknél jelent ez gondot. 

Az FTP (Functional threshold power) jelöli az egy órán át leadható maximum teljesítményét az adott személynek. Több féle módon is meghatározható, mi a 20 perces átlag 95%-val megyünk. Ez valójában egy becslés, mert a megfigyelések szerint körülbelül 86-96% között változik ez egyénenként. 

Maga a teszt. Adri tökéletesen végrehajtotta a feladatot, bemelegítés után végig 90-es pedálfordulat felett ment végig a 20 perc alatt. A grafikonokon láthatóak a görbék, meg sajnos az is, hogy porszem került a gépezetbe technikai oldalon. A teljesítményt meg kell ugyanis szorozni kettővel, mert a baállítsok miatt, csak az egyik láb adatait rögzítette az óra, pedig teszt közben rendesen mutatott mindent. Azóta letrehoztam egy indoor cycling profilt is az óran, így már minden szép és jó. Ilyenkor kifizetődő a paranoia, mert egy másik órával is vettem a tesztet :) 

Végül 162W lett sz átlag, ami 154W FTP-t jelent. W/kg-t nem adok meg, hölgynél ez nem illene. Innen indulunk január közepén. Majd márciusban kiderül mennyit sikerül fejlődnie. 

Kicsit eltűntem, de az év utolsó két hónapja a szinte teljes pihenésről szólt sport szempontból. 

2017 nagyon jól sikerült, minden úgy alakult, ahogy szerettem volna, sőt, várakozáson felül. Sikerült 9:26-ot menni egy teljes távú versenyen Roth-ban és kvalifikálni az Xterra VB-re, igaz ki nem utaztam.

Az évben 198km-t úsztam, bringáztam 9271km-t és futotta, 1411-et. Mellette volt kis kirándulás meg erősítés is, de nem jelentős a mennyisége. Azt hisszem ezzel kimaxoltam a mennyiséget, amit munka mellett meg lehet csinálni és nagyon-nagyon köszönöm Adri segítségét, mert ez nélküle nem menne!

Az eloszlás nem tipikusan triatlonos, de fő cél megis csak az, hogy élvzzem és a versenyeken is jöjjenek az eredmények.

2018-ban nagy változás, hogy egyesületi tagok leszünk a berlini Wasserratten club-ban. Az ok főleg a társaság és az úszás, mert az az igazán lyukas számunk Adrival. Kiderül mennyit fog segíteni. A fő cél pedig az Ironman Tallinn Észtországban augusztusban. Jó lenne a jelenlegi legjobb időmet megközelíteni, de majd májusban, a valódi komoly felkészülés kezdetén okosabbak leszünk :) Jelenleg a forma nem a legjobb, kicsit magas még a pulzus terhelés alatt, de azért egy félmaraton 800m szinttel is megy 2 óran belül.

Mindenkinek egészségben, kilóméterben és sikerben gazdag új évet kívánunk!

Röviden a válasz, ha valaki egészséges, akkor igen, de...

Miért akar mindenki "Ironman-t" vagy nevezzük inkább hosszútávú triatlon csinálni? Sajnos manapság mintha ez egy elvárás lenne, hogy minél hosszabb, minél extrémebb terhelésnek tegyük ki magunkat, utána meg mint valami "hős" félholtan dicsekedjünk a közösségi médiában, hogy megcsináltuk. Most pár embert magamra fogok haragítani, de én nem tekintem "ironman-nek" azokat az embereket, akik éppen a limitidőn belül érnek be. Nem lehet persze meghúzni egy vonalat, hogy honnan van értéke, sport értéke egy teljesítésnek, mert például egy 70 évesnek már a 16 óra is jó eredmény, de egy egészséges 30-40 éves férfinek már a 13 óra is azt jelenti egy átlagos nehézségű pályán szerintem, hogy felkészületlenül állt oda a rajtvonalhoz. Ha jobban belegondolunk, ez a 13 óra is nagyon -  nagyon lassú! Ez kb másfél óra úszás, 6:30 bringa és 5 óra futás, ha az átlagos időket nézzük. Ez 28km/h bringán és 8.5km/h futáson, szinte már nem is futás, inkább egy gyors séta. Csak hogy legyen mihez hasonlítani, a 60 éves korosztályban idén 9:46 kellett a győzelemhez Hawaiin! Ez persze a másik véglet, egy "űridő", de hölgyek és urak, legyünk magunkhoz őszinték, és ne álljunk oda egy versenyre nem megfelelő felkészüléssel, pláne nem betegen!

Vannak ám rövidebb távok is, ami semmivel sem könnyebb, vagy kisebb teljesítmény, mint egy hosszútáv. Nézük csak meg, hányan tudnak 2 orán belül olimpiai távon menni, és hányan 10 órán belül teljes távon. Az első idő elképesztően jó idő, míg a második tök átlagos, nemzetközi versenyen az első 300-ra sem elég minden esetben, mégis sokkal nagyobb a megbecsülése. Ennek nem kellene így lennie. Ne akarjunk felkészületlenül odaállni, inkább menjünk rövidebb távokon. Az izületeknek hatalmas terhelés egy ilyen hosszú verseny, ha az izmok nincsenek felkészülve, míg egy rövidebb távom akár átlag heti 5-6 óra edzéssel is el lehet érni egy értékelhető eredményt mindenféle túlterhelés és sérülés veszélye nélkül. 

Nézzük csak meg, hány poszt születik különböző sérülések miatt. Derék, térd, váll, boka, fáradásos törés, izom és izületi fájdalmak. Ez mind elkerülhető lenne, ha a sportolók betartanák a fokozatosságot, és ha mindenkép a nulláról az ironman a cél, akkor adnának maguknak legalább 4-5 évet. Legalább egy év mire a nulláról el lehet érni egy olyan súlyt és izületi állóképességet, ahonnan már valóban el lehet kezdeni a komoly munkát. Innen lehet felkészülni a rövidebb távokra először. Már itt is heti minimum 4 óra minőségi edzésről beszélünk. Míg, ha valaki értékelhető ironmant akar csinálni, minimum heti átlag 8-10 órára van szükség. Ez a mennyiség rövidebb távokon viszont már egész komoly eredményekre is elég.

Ez az a pont, ahol át kellene értékelni magunkban, hogy mit is szeretnénk. Egy jót versenyezni, vagy csak a bakancslistán kipipálni egy pontot. A szememben az első a Soportoló, a második meg egy résztvevő. Bevallom szomorú vagyok, hogy a sportolók vannak kevesebben és rengetegen csak dicsekedni akarnak, hogy be tudták fejezni a versenyt. Olyan jó lenne, ha egy sprint távon induló is ugyanúgy meg lenne becsülve, hogy akinek nincs annyi ideje edzeni, az is tudjon versenyezni és legyen ott is több minőségi versenyző. 

A hosszútáv csak egy misztikum, semmi több, semmivel sem nehezebb, mint egy rövidebb táv, ha a jó eredmény is fontos, sőt! Ezt persze mindenkinek magának kell eldöntenie. Én egészen biztos, amíg nem lesz időm annyit edzeni mint most, akkor a rövidebb távokon fogok inkább indulni, hogy ott viszont versenyezzek, ne csak célba érjek.

Egy nagyon érdekes kísérletre volt lehetőségem Berlinben. Józsi (futonaplo.blogspot.de) barátom felajánlott egy teszt lehetőséget, így össze tudtuk hasonlítani, hogy egy karbon kerékszett mennyit számíthat. Én vittem ehhez a saját kerekeimet, a bringát, valamint a Stages teljesítménymerőt. Ő pedig hozta a Zipp 808 első, a Zipp hátsó tele kerekét, meg egy Zipp 1080-as szintén hátsó kereket. Ez utóbbit végül nem használtuk, mert a fék állításához szükséges szerszám otthon maradt, és a betétek hozzáértek a felnihez.

A cél az volt, hogy valós körülmények között is kiderüljön, hogy mennyi "free speed"-et lehet venni. A tesztet a Tempelhofer Felden, egy volt reptéren végeztük. És mint mindig, most sem maradtunk szárazon, ez eső, mint állandó barát, ismét elkapott minket, a végére viszont még a nap is kisütött :) .

A kör, amin teszteltünk körülbelül 4,1km hosszú, és még vonalak is segítik, hogy ugyanazon az íven menjek. A szint elhanyagolható, a szél is csak enyhén erősödött szerencsére. A cél az volt, hogy konstans 200W-ot adjak le átlagosan és mindkét kombinációval 2 kört mentem. Ez a 3W/kg megfelel körülbelül egy átlag amatőr teljesítmények a teljes távon. A kivitelezés meglepően jól sikerült. 

Az első két kör a saját felszerelésemmel és kerekeimmel ment, ezek pedig: Fulcrum Racing Quattro LG kerekek, Continental GP4000s II 23mm-es gumik és Michelin latex belsők, 8 bar nyomás. Átlag 200 (NP201) és 201 (NP 202) watt a köridő pedig, 7:06 illetve 7:02.

Józsi kerekeivel, melyek mint már említettem Zipp 808 + Zipp tele kerék kombinációból álltak és Schwalbe  23mm-es szingókkal voltak szerelve 12 bar nyomás mellett, az eredmény enyhén jobb volt: átlag 201 (NP 201) és átlag 200 (NP 200) watt mellett a köridő 7:05 és 6:59 volt. Ehhez hozzá kell tenni, hogy az első körben egy kanyarban át kellett fogni a kormányra aero pozícióból, mert a szél plusz vizes út kombináció miatt kicsit lesodródtam az ívről, emiatt is lehetett az első kör a magasabb leadott teljesítmény ellenére lassabb. 

Az eredmények alapján azt lehet mondani, hogy körülbelül 1 másodperccel gyorsabb volt a karbon magas peremes + tele kerék kombináció kilométerenként,mint a 35mm magas alumínium szett. Természetesen egy teszt sosem tökéletes, mert változnak a külső körülmények is enyhén, de azért azt ki merem mondani, hogy egy csúcs kategóriás kerékkel olyan 3 percet lehet nyerni egy teljes távon, igaz ennek megvan az ára. Nem csak anyagilag, ugyanis az irányíthatósága is csökken a kerékpárnak. Rosszabb a fékhatás, a magas nyomás miatt kisebb a tapadás és nő az oldalszél érzékenység is. Ezek természetesen mind áthidalható problémák, de érdemes ezekkel is számolni a vásárlás előtt. És ne felejtsük el a hangot, az a hang..., huh, hihetetlen jó hallgatni :) Még egy utolsó szubjetkív vélemény, vagy inkább érzés, hiába volt a teljesítmény azonos, a tele kerékkel mintha könnyebb lett volna ugyan azt a Watt-ot tartani. Nem tudom, hogy ez a pszihológia hatás, vagy a kerék lendülete, ami átsegít a holtpontokon, minden esetre volt egy ilyen érzésem menet közben.

Videó a tesztről

Hogy ha a Zipp szintén peremes lenne és azonos lenne a gumi is, mennyit változna az eredmény? Jó kérdés, remélem egyszer arra is lesz lehetőségünk, hogy teszteljük, mert érdekes lenne.

A mérések logja (3. és 4. kört kell nézni), Fulcrum:

Strava

Trainingpeaks

Zipp (2. és 3. kört):

Strava

Trainingpeaks