Egy amatőr triatlonos élete

Egy amatőr triatlonos élete

Versenyek után

2017. szeptember 15. - Norbert Kocsis

Évente egy maximum kétszer tudok, és ez a nagy többségre is valószínű jellemző, csúcsformát hozni. 

Roth után több mint két hónapig tartott, mire újból el tudtam kezdeni rendesebben edzeni. Itt nem is igazából fizikai fáradtságról beszélek, inkább szellemileg és agyban viselt meg a felkészülés és a verseny. 

A fenti grafikonon remekül látszik, hogy január 1 és március eleje között, valamint március közepe es május vége között folyamatosan emelkedik a fitness szint (kék vonal). A márciusi törés egy esés miatt van, június elejétöl pedig már nem emeltem tovább az edzésterhelést, elkerülendő a túlterhelést, mivel Roth előtt 2 illetve 4 hétvégvel is volt egy-egy középtavú versenyem, amik után így is a túlterhelés közelében jártam. Keszthelyen az OB-n még teljes intenzitáson versenyeztem, igaz csak az országuti bringámmal indultam, azonban a Werbellinsee triathlonon a futást már csak egy enyhén intenzívebb hosszú futásnak tekintettem.

Roth (kiugró piros pont) után jól látszik az edzésintenzitás, valamint a fitness szint csökkenése. Ez részben tervezett is, azonban, hogy teljesen őszinte legyek, szükségem is volt rá, sőt, a bejegyzés írásakor is még csak kezdem érezni magamban a motivációt, hogy újra kicsit rendezettebben edzek. 

Ez így is van jól, nem lehet egész évben szünet nélkül készülni munka mellett, ez a profik kiváltsága, és nem is irigylem őket érte. Egy versenyre, ha az alapok megvannak, nyolc- kilenc hónap alatt fel lehet készülni, a maradék időben meg kipróbalni más időtöltést, vagy egyszerűen csak kedvtelésből, örömmel edzeni. Nálunk ez azt jelenti, hogy két hét múlva irány az Érc-hegység a Cseh-Német- Lengyel határon. Onnan majd videóval is jelentkezünk. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://triatlonparos.blog.hu/api/trackback/id/tr9712830726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása